Megvédte Joe Bident az elnök testvére, James Biden mai vallomástétele során: azt állította, hogy az amerikai politikusnak soha, semmilyen kötődése nem volt személyes üzleti ügyeihez és nem is kért tőle semmilyen politikai szívességet – írja a Fox News.
Joe Biden amerikai elnök szerdán bejelentette: 1,2 milliárd dollár értékű diákhitel-adósság eltörlését hagyta jóvá a SAVE (Saving on a Valuable Education) programban részt vevő közel 153 ezer hitelfelvevő számára.
Felvette a szélsőséges és terrorista tevékenységet folytató személyek listájára Lindsey Graham amerikai szenátort kedden az orosz pénzügyi felügyelet (Roszfinmonitoring).
18 republikánus politikus írta alá azt a Joe Biden amerikai elnöknek címzett levelet, amelyben arra kérik a demokrata államfőt, hogy nemzetbiztonsági okokból függessze fel a nemrég létrehozott TikTok-fiókját.
A Financial Times beszámolója szerint Joe Biden amerikai elnök rekordmennyiségű kampányadományt gyűjtött össze, így összesen 130 millió dollárral futhat neki az elnökválasztási évnek. A demokrata elnökjelölt azonban nem nyugodhat meg a közvélemény-kutatásokon mért alacsony népszerűsége és az életkora miatt egyre többször felmerülő kétségek miatt.
Oroszország kihasználja az Ukrajnának szánt segélyek késését, miközben „rendkívül súlyos” helyzet alakult ki azokban a térségekben, ahol az orosz csapatok erőiket összpontosítják – jelentette ki hétfőn Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, miután látogatást tett a frontvonal északkeleti, kupjanszki szektorában.
Donald Trump volt amerikai elnök, jelenlegi republikánus elnökjelölt-aspiráns hétfőn saját közösségi felületén, a Truth Social-ön tett közzé posztot a legismertebb orosz ellenzéki, Alekszej Navalnij sok kérdést fölvető haláláról.
Az autógyártók és az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az AAI az elektromos járművek értékesítésének lassított növelésére szólította fel a Biden-kormányzatot. John Bozzella, az AAI elnöke egy vasárnapi beszédében a vásárlók választási lehetőségei megőrzése mellett foglalt állást. Indoklásuk szerint az elektromos technológia még mindig túl drága az átlagfogyasztó számára, másrészt a töltési infrastruktúra is fejlesztésre szorul még.
Kivonják az ukrán egységeket a negyedik hónapja orosz ostrom alatt tartott kelet-ukrajnai Avgyijivkából - jelentette be Olekszandr Szirszkij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka szombat hajnalban. A városért véres harcok dúltak, pénteken azt jelentették, hogy 24 óra alatt 33 támadást hajtottak végre az oroszok. Péntek esti fejlemény, hogy Svédország nyitott arra, hogy modern vadászrepülőgépeket, konkrétan a Saab JAS 39 Gripen típusú repülőgépeket biztosítson Ukrajnának, miután ratifikálták a NATO-csatlakozásukat. Joe Biden amerikai elnök péntek este megfenyegette Vlagyimir Putyin orosz elnököt a legfőbb politikai kihívója, Navalnij rejtélyes halála miatt.
Az utóbbi napokban az amerikai belpolitika középpontjába került Joe Biden amerikai elnök életkora és szellemi frissessége. Múlt héten hozták nyilvánosságra azt az ügyészi jelentést, amely a Biden tulajdonában lévő titkosított dokumentumokkal kapcsolatosan készült, ez pedig földrengésként rázta meg a demokrata elnök újraválasztási kampányát. Eszerint Biden emlékezőképessége ugyanis „jelentősen korlátozottnak tűnik”. A politikus jelöltsége csak ettől a jelentéstől talán még nincs veszélyben, de a novemberi választásokig még bármi megtörténhet. Nem kizárt, hogy a választáshoz közelítve még valamelyik vészforgatókönyv is valósággá válik majd, sőt az is lehet, hogy nem Biden lesz a demokrata zászlóvivő jelölt.
Joe Biden elnök egyértelműen Vlagyimir Putyin orosz elnököt tette felelőssé Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus és aktivista haláláért, és kijelentette, hogy Putyin komoly következményekkel számolhat. Hasonlóan az amerikai államfőhöz, a lengyel képviselők is az orosz elnököt tartják felelősnek az ügyben.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök közleményben jelentette ki péntek reggel, hogy "Izrael továbbra is ellenzi egy palesztin állam egyoldalú elismerését".
Robert Hur különleges ügyész vallomást fog tenni az Egyesült Államok képviselőházában. Ő onnan ismert, hogy erősen megkérdőjelezte Joe Biden amerikai elnök emlékezőképességét egy jelentésben, amely az elnök magántulajdonában fellelt titkosított dokumentumokról szólt.
Világszerte felzúdulást keltett Joe Biden elnök január végi döntése, miszerint az Egyesült Államok klímapolitikai okokra hivatkozva átmeneti időre felfüggeszti a cseppfolyósított földgáz (LNG) exportjáról szóló, függőben lévő projekteket, illetve döntéseket. A lépés nem azt jelenti, hogy az USA exporttilalmat vezetett volna be az LNG-re, és nem állítják le az amerikai Energiaügyi Minisztérium (Department of Energy, DOE) által már jóváhagyott projekteket sem. Rövid és közép távon az európai gázellátás sincs veszélyben, de az intézkedés így is fontos tanulságokkal szolgál Európa számára.
Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán beszélt a közelgő amerikai elnökválasztásról. Kijelentette, hogy Joe Bident „kiszámíthatóbbnak” találja, mint riválisát, Donald Trumpot – számolt be a The Moscow Times.
Egy halálos áldozat mellett több mint 20 sebesültje van a Kansas City-ben szerda délután történt lövöldözésnek, amely a város bajnokságot nyerő amerikaifutball-csapatának ünneplésén tört ki; 15 ember életveszélyes sérüléssel került kórházba - hangzott el a szerda este tartott sajtóértekezleten.
Súlyos nemzetbiztonsági veszély leselkedik az Egyesült Államokra, az amerikai Képviselőház hírszerzési bizottsága arra kérte az elnököt, hogy oldja fel az ügy titkosítását és tájékoztassa a veszélyről a közvéleményt.
Az amerikai törvényhozás republikánus többségű alsóháza helyi idő szerint kedd este megszavazta Alejandro Mayorkas belbiztonsági miniszter vádeljárás alá helyezését, amiért állítólagosan nem juttatta érvényre a bevándorlási törvényeket. Joe Biden elnök szerint a történelem nem fog kegyesen bánni a hivatalból eltávolítás mellett voksolókkal, akik szerinte kicsinyes politikai játszmákat űznek.